Egyszer volt, hol nem volt, az üveghegyen is túl, az óperenciás tenger közepén, egy kis sziget partján élt egyszer egy halász. A halásznak volt három lánya: egy kicsike, egy csillagszemű és egy aranyhajú lány. Amikor felcseperedtek, a halász eldöntötte, hogy férjhez adja őket.
Egy napon hajóra szállt a halász. Bejárta a világot oda- s vissza, keresztűl-kasúl, az óceán mind a négy sarkáig elhajózott, hét évig járta a tengert, de a lányainak megfelelő férjet sehol sem talált. Nagy búsan haza hajózott hát üres bárkájával. A kicsike lánya így szólt hozzá: "Édesapám, egyet se búsuljon! Elmegyünk mi férjet keresni. Addig haza sem jövünk, amig nem találunk magunknak derék legényt!".
Elindult a három lány. A kicsike elért egy vadvirágos rétre, és meglátott egy gyönyörű kék virágot. Felsóhajtott: "Édes virágom, bárcsak a feleséged lehetnék!". A kicsike lány egy szempillantás alatt gyönyörű szép pillangóvá változott, és valahányszor kinyíltak a virág szirmai, a pillangó mindig ott repkedett körülötte.
A másik két lány addig sétált, amig leszállt az éj. A csillagszemű lány megpillantott az égen egy csillagot, és arra gondolt: "Édes csillagom, bárcsak a feleséged lehetnék!" A lány egyszeribe éjfekete tengerré változott, és minden éjjel ott tükröződött rajta egyetlen csillaga.
Az aranyhajú lány egyedül várta a hajnalt. Amikor megpillantotta az első hajnali napsugarat, így szólt: "Édes napsugaram, bárcsak a feleséged lehetnék!". Alig, hogy kimondta, a lány ragyogó kék égbolttá változott, és minden napját aranyló napsugár világította be.
A halász nem búsult többé, hiszen az égbolton minden nap aranyhajú lányát látta fényleni. Valahányszor tengerre szállt, éjjelente a vízről csillagszemű lánya nézett rá, és ha kikötött egy vadvirágos réten, kicsike lányát látta minden pillangóban. És tudta, hogy végre boldogok.
